Édesség zsúfolt napokra
Szokásom, hogy a nagyon sűrű próbaidőszakokban időnként meglepem a kórusunkat néhány falat finomsággal. Még alig örülhettünk, hogy sikeresen túl vagyunk a múlt heti koncerten, Hidas Frigyes Requiemjén, ma már a Zeneakadémián szintén egy Requiemet adunk elő, csak ezúttal Mozartét. Eközben a férfikarunk – és néhányan a lányok közül is– gőzerővel végigpróbálták a hetet, hogy A varázsfuvolában szerepeljenek, a Pastorale ifjúsági sorozatban, amelynek ezúttal a Vigadó ad helyszínt.
Szóval nem lehet azt mondani, hogy unatkoznánk, így természetesen mindenki nagyon örült a plusz energiaforrásnak. Ez a karamellkrémes-mandulás keksz olyan népszerű volt, hogy sokan azonnal a receptet követelte tőlem. Hát itt van.
Karamellkrémes-mandulás keksz
Hozzávalók:
A kekszhez:
25 dkg liszt
5 dkg darált mandula
csipet só
10 dkg porcukor
15 dkg vaj
1 tojás
A tetejére:
néhány evőkanál szeletelt mandula
kevés tojásfehérje a ragasztáshoz
A krémhez:
10+5 dkg cukor
2 dl tej
2 dkg étkezési keményítő
10 dkg vaj
Elkészítés:
A tésztához keverjük el a száraz hozzávalókat. Morzsoljuk el őket a vajjal, majd dolgozzuk bele a tojást is. Ha nem állna össze rögtön, hűtsük egy ideig, akkor jobban ki lehet dolgozni. A kész tésztát felhasználás előtt tegyük fél órára a hűtőszekrénybe.
Nyújtsuk ki a lehűlt tésztát körülbelül fél centiméter vastagra, majd kekszformával szaggassunk köröket belőle. A kekszek felét kenjük meg a tojásfehérjével, és szórjuk meg mandulával. Előmelegített, közepesen forró sütőben süssük világosbarnára, majd hagyjuk kihűlni.
A krémhez karamellizáljunk 10 dkg cukrot. A keményítőt keverjük el a maradék 5 dekával és annyi tejjel, hogy sima masszát kapjunk. A többi tejet forraljuk fel, és öntsük fel vele a karamellt. Kevergessük olvadásig, majd forraljuk fel, húzzuk le a tűzről, és adjuk hozzá a keményítős részt. Keverjük simára, majd főzzük sűrűre. Hagyjuk kihűlni, végül adjuk hozzá a vajat, és keverjük habosra.
A kekszeket töltsük meg a karamellkrémmel.
Tipp: A krém kikeveréséhez habverőt érdemes használni.
Tipp 2: Mint fönt írtam, mindenki áradozott a karamellkrémemről. Annyi a trükk benne, hogy kissé sötétebb, középbarna lett a karamell, mire felöntöttem, ettől erősebb az íze. Csak vigyázzunk, hogy el ne égessük!
Amíg meg nem sütitek, hallgassatok egy kis zenét. Mondjuk minket: